Búcsú Robitól

Kedves Robert, Drága halottunk !

 

Mély döbbenettel, elfásult szívvel állunk a ravatalnál, s a gondolataink mint fecskék a nyári zivatar előtt összevisszaságban röpdösnek szerteszét. Nem tudjuk elhinni, hogy egy gonosz tett örökre elválasztott népes családodtól, akikek mindennél jobban imádtál. Az egyik riportban is elmondottak szerint is népes családról álmodtál. A Jó Isten meg is hallgatta kérésedet. Drága jó feleségeddel Reginával három fiú gyermeketek, Robi, Ronáld, és Roland az utadat taposva hasznos tagjai lettek társadalmunk, Doroszlónak.

Életpályádról elmondhatjuk, 1956-ban születtél. A rendőri szakiskola befejezése után, 40 éves munkakörrel nyugállományba vonultál. De közben sem maradtál tétlen. Családi vállalkozásban megalakítottad a Holló farmot. 9 állandó munkahelyet biztosítottál, 212 hektár saját és 390 hektár bérelt földön gazdálkodtatok, aztán sertéstenyésztés, marha és juh tenyésztéssel is foglalkoztatok. 15 éve a Magyarországi Topis Norsvin Duaniba kft-val kooperálunk, amely a legelterjedtebb Európában.

A 2002-ben megalakított a Nagyrét szövetkezetet ,mely  14 tagból áll, összesen 3500 hektáron gazdálkodnak. Sokat tettél a falu érdekében, gabonaszárítót építettél, a szervezésedben utak épültek. Számos társadalmi szervezet tag szervezetben is aktiv voltál, 12 éven át A Helyi közösség elnöke, 3 évig Zombor városának képviselője.

Sorolhatnánk még tovább, hogy mi mindenben segítettél  , most is segíteni akartál a bajbajutottnak, és Te lettél az áldozat.

A VILÁGON nincs fájdalmasabb dolog, mint az egyoldalú búcsúzkodás. Szörnyű és szigettépő fájdalom ez most Reginának, akivel hosszú évtizedekig éltetek boldog házasságban. Siratnak a gyermekeid Róbert, Ronáld és Rolánd, A menyeid Panni, Móni és Gabi, továbbá az unokák : Robi, Hunor, Erik, Leó, Kevin és Olga. Fájó szívvel búcsúzik Tőled  Anti testvéred a családjával, ,

A Konc család, idős anyósod, komák, komaasszonyok, a rokonság sokasága, doroszlói és vidéki ismerősök és jó-barátok.

Otthonhoz jutott a doroszlói Rokkantnyugdijas egyesület

A DOROSZLÓI NYUGDIJAS KLUB 3

A doroszlói Rokkantnyugijas egyesület a napokban tartotta meg tájékoztató jellegü évi közgyűlését. Az eltelt év munkájáról, az ide tervekről Diósi Julianna az egyesület elnöke tájékoztatott.

  • Midenek előtt örömmel mondhatom el, hogy végre megoldódott  egyesületünk otthonának kérdése. Ugyanis a Helyi Közösség a rendelkezésünkre bocsájtott egy helyiséget a Községháza épületében. Eddig számos helyen volt ideiglenes otthonunk, ahogy mi nevezetük klubunk. A klubot a falu megalakulásának 265. Évfordulója alkalmából rendezett alkalmi ünnepség keretbében adta át Gellér Magdolna a Helyi Közösség Tanácsának elnöke, községi képvielő.- nyilatkozta az elnökasszony, majd igy folytatta:

Egyresületünknek 110 tagja van. A tagsági 300 dinár ezen felül 700 dinárt kell a temetkezési alapba fizetni, aminek fejében az elhúny tag családtagjai 7000 dinárt kapnak a temetkezési költségek fedezésére. Az elmúlt évben számos kiránduláson vettünk részt, amit az idén sem szeretnénk kihagyni. A magyarországi Dávod Rokkantnyugdijjas egyesülettel számos éve baráti kapcsolatot tartunk, tavalyi látogatásunkat a dávodi barátaink szeptember 11.-én viszonozzák. Kirándulást szervezünk Palicsra, a zobnatiacai borpincébe, és még számos helyre is elszeretnénk juni, többek között a környékünkön kapcsolatban álló rokonnevü egyesületekbe. – mondta Diósi Julianna elnökasszony, aki már évtizedek óta végzi önzetlen odaadással az egyület ügyes-bajos dolgát.

Dautbegovics Zoltán

A felv. Gellér Magdolna átadja az egyesület otthonának kulcsait Diósi Juliannának

Tudjunk igent mondani

Szűz Mária születésnapját mintegy 10 ezer zarándok köszöntötte Doroszlón
Szeptember 7-én és 8-án Mennyei édesanyánk, Szűz Mária születése napja alkalmából Vajdaságból, Magyarországról, és más külföldi országból mintegy tízezer hívő jött el Doroszlóra, hogy a kegyhelyen kérje a Szűz Anya segítségét. A kétnapos rendezvényen számos magyar, horvát, szlovák és német nyelven bemutatott szentmisék mellett más egyházi liturgiák is voltak. Az ünnepi magyar nyelvű szentmisét msgr dr. Székely János esztergom-budapesti segédpüspök mutatta be. A püspök urat köszöntve msgr dr, Pénzes János megyéspüspök háláját fejezte ki, hogy eljött. A hívőkhöz szólva ugyancsak köszönetet mondott, hogy volt idejük eljönni az ünnepségre, a lelki feltöltődésre. Ft. Verebélyi Árpád tiszteletbeli főérseket az ünnep megrendezéséért dicsérte. A Kisboltdogasszony születése napjának megünneplésén többek között jelen volt Pásztor István a VMSZ elnöke, Hajnal Jenő a MNT elnöke .dr. Babity János Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának főkonzulja, dr. Magyar Levente, Magyarország gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára. Dr. Hegyi László az Emberi erőforrások minisztériumának egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, polgármesterek a határon innen és túl, számos egyházi méltóság és nem utolsó sorban a magyarországi Szent István Lovagrend és a délvidéki Szent Görgy Lovagrend tagjai, akiket ft. Verebélyi Árpád üdvözölt. Árpád atya a továbbiakban mindenkinek köszönetet mondott az ünneplés megszervezésében való részvételért, külön mondott köszönetet a gyalogos zarándokoknak akik 100 km tettek meg, hogy eljussanak a kegyhelyre, s nem utolsó sorban a Mária szobrokat hordozó Mária lányoknak.
Msgr. Dr. Székely János megköszönve a meghívást, egy példabeszéd nyomán arra figyelmeztetett, hogy hányszor elfeleltjük az édesanyánk arcát, a minket végtelen szeretettel megalkotó Istent, a Szűz Anyát, azt a szeretetet, amelyből ez a világ lett. A Püspök úr a szentbeszédét az „igen” szóra alapozta. – Jézus nem a földi családnak legszebb ágacskájaként született, nem alulról, emberi erőből támadt az üdvösség, amelyet az Isten adott a világnak. Krisztus odafentről jött ajándékként.. Az ajándék pontosan Máriának, a Szűz Anyának hite, az igenje által léphetett a világba. Mária igenje volt az ajtó, amelyen keresztül Isten beléphetett az emberiség családfájába. Ahova Isten belép, oda áldást, békét, és életet hoz. Erre hív minket ez a mai ünnep. A mi családunk történetében legyünk mi ez az ajtó akin keresztül Isten beléphet a mi hitünk irányításába. – A világnak olyan emberekre, olyan vezetőkre , olyan népekre van szüksége, akik kinyitják a kapukat Krisztus előtt. Beengedik az Ő fényét a földi világ sötétségébe. – Igent mondani Istennek, ablakká válni mint a Szűz Anya, azt jelenti, hogy ki-ki igent mond a maga élethivatására. Igent mondani a Szűz Anyával együtt jelenti azt is, hogy igent mondunk a múltunkra, a gyökereikre, az anyanyelvünkre, az őseinkre, a kultúránkra, a kincseinkre. – Igent mondani az Istennek azt is jelenti, hogy igent mondunk a szenvedőre, a szegényre, a betegre, a gyengére. Mert ha nem gondolunk rájuk, akkor nagyon hamar a közösségünkben nem lesz helye az Istennek sem. – Igent mondani végül is a Szűz Anyával együtt, azt is jelenti, hogy igent mondok a szenvedés idején is. – Váljunk ablakká akin keresztül beárad az Isten fénye. Mondjunk igent a hitünkre, ki-ki a maga házasságára, a gyermekáldásra, a szegényre, a nekünk nehezen elviselhető emberekre és akkor mi is átélhetjük, hogy a családunkba belép Krisztus és áldást, békét és életet hoz. – mondotta végezetül a püspök úr.
A Szentmise a pápai- és magyar himnusz elhangzása után szentségimádással zárult. E sorok írójának, s ezt ne vegyék szerénytelenségnek, azért is örök emlék marad ez ünnepség, mert az ezrek sorfalában haladva, msgr. Dr. Székely János esztergom-budapesti segédpüspök áldását osztva, kilépett a sorból, hozzám jött, kedves szavakkal illetett, csodát éreztem.
Dautbegovics Zoltán

Nótás kedvű volt az apám

Elhunyt Samu Antalné Babos Rozália Doroszló nótafája

Doroszló lakossága és vidéki ismerősei mély részvéttel fogadták a hírt, hogy szeptember 2-án 86 éves korában elhunyt Samu Antalné Babos Rozália Doroszló nótafája. Rozi néni kislánykora óta részt vett valamennyi kulturális rendezvényen, úgy mint a helyi Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület Vegyeskórúsának tagja, de szólistánként is. Ezen kívül az egyház keretében a templomi énekkarnak is aktiv tag volt. Kiváló énekhangjára felfigyelt a Vajdasági Magyar Folklórközpont és javaslatukra a Magyar Köztársaság Kormánya a Népművészet Mestere címmel tüntette ki. Rozi néni mindenkihez igaz jó szeretettel volt, mindig vidám. Annak idején egy interjú alkalmával elmondta, hogy Nótáskedvű volt az édesapja, sőt az egész (népes) Babos család apraja és nagyja. Kiskorában a nagymamája tanította a szebbnél szebb dalokra. – A Mi házunk teteje, rászállott a cinege, csak úgy fújtam. – mondta, majd így folytatta. Négyen voltunk testvérek, három kislány és egy fiú. Amikor összejött a család, névnapkor, szüretkor, kukoricatöréskor, disznóvágáskor, valóságos lakodalom volt a házban. A Vegyeskórus tagjaként ott lehettem a Durindón és sok más művelődési rendezvényen. Sok éven át a vajdasági magyarságot képviselve Budapesten is szerepeltem. Férjem halála óta aggaszt az egyedüllét, Juli testvérem is itt hagyott, amíg élt eljártam hozzá , és a rokonokhoz, beszélgettünk, aztán dalra fakadtunk, mert ha a humor az élet sója, akkor a dal a élet cukra – mondotta. Most hogy „felszállt” a menybe az angyalok égi karának tagjaként dúdolja a szebbnél szebb csiraj nótákat, népdalokat, szakrális, azaz templomi énekeket. Rozi néni nyugodjon békességben.

Dautbegovics Zoltán

AZ ELEMÉRI TEMPLOM ÚJRAFESTÉESE

Kiss Ernő aradi vértanú nyugvóhelye immáron zarándok hely lett


A Rajzregények kedvelőinek körében már régóta ismert Miodrag Ivanovic – Mikica szerbmiliticsi festőművész neve, aki miután befejezte az építészeti szakközépiskolát, 17 évig dolgozott a szakmájában. Egy-két évtizede azonban festegetni kezdett. A lakásában levő alkotó műhelyében legszívesebben ikonokat és tájképeket fest, de címfestést is vállal. Legszívesebben vallási témák ábrázolásával,azaz ikonográfiával foglalkozik. Doroszlón, a Szentkúti Szűz Mária kegyhelyen korábban az újabb ikonok alkotása mellett a korábban festett freskókat rekonstruálta. Művészi alkotásai gyorsan elnyerték e műfaj kedvelőinek tetszését. 1980 óta számos kiadó jelentette meg munkáját.

Miodrag Ivanovic Mikica napjainkban Eleméren alkot. Ugyanis az eleméri templom kriptájában a Kiss család további tagja hamvaival KISS ERNŐ HAMVAI is családi kriptában van eltemetve. A templomot kívülről már rendbe hozták a belsejének felújítása most van folyamatban. Beszélgetésünk alkalmával Mikica nagy megtiszteltetésként élte meg msgr NÉMETH László Bánság püspök Úr felkérését, hogy vállalja el az ikonok megfestését. Nagyon igyekszik eleget tenni a megbízatásnak, hogy a Kiss Ernő honvéd tábornok, akit 1849 október 6-án további 12 társával leöltek, s a hamvait 1872 október 7-én elhozták Elemérbe, a családi sírboltba. Azóta ott alussza örök álmát az Eleméri templom családi sírboltjában az áldozatkész hazafi, a magyar szabadságharc vértanúja. Mondotta beszélgetésünk végén az alkotó, akinek Isten segítségével további jó munkát kívánunk.

Dautbegovics Zoltán

In Memorim Bártol Julianna

Bártol Julianna  Az Emléktábla A Tisztaszoba egy része

BÁRTOL JULINNA

1937 – 2015

 

DOROSZLÓ lakossága, de sokan Vajdaság szerte és még azon túl is nagy megdöbbenéssel értesültek Bártol Julianna tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláról. Juliska tíz évvel élte túl férjét, Bélát, akinek a halála után az özvegye élete végéig folytatta a földművelést, szorgalmas munkája nyomán tovább gazdagodott a gazdaság. Béla fiuk családjával, feleségével, négy gyermekével és unokáival és dédunokáival Magyarországon él, Juliska a háztartás vezetése és a földművelés mellett áldozatkészségével és a néprajzi hagyományok őrzésével is nagy elismerést váltott ki. A szüleitől, illetve nevelő szüleitől (Samu Katalintól és Imrétől) örökölt tisztaszobát a helyi Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület közreműködésével néprajzzal foglalkozó csoport és más érdeklődők tekintették meg. A megboldogult az egyesület tagjaként számos rendezvényt támogatott. A székház melletti épület megvásárlásához és az otthon nagytermének bővitéséhez is jelentős pénzadománnyal járult hozzá

A Bártol család, Juliska és Béla, azzal is maradandó emléket hagyott maga után, hogy 2 002- ben a falu megalakulásának 250.dik évfordulója alkalmából Emlékművet emeltettek, megjelölve a régi Doroszló helyét, ugyanis az 1313 ban létesült Ódoroszló a török uralom alatt megsemmisült, utána nem a Mosztonga folyócska jobb partján, hanem a bal oldalán került sor az újjátelepitésére 1752-ben.

 

A tiszteletet érdemlő falubeli emlékét kegyelettel őrizzük, Nyugodjon békében.

 

Dautbegovics Zoltán

Ft Verebélyi Árpád 10 éve lelkipásztor

Doroszlói  és gombosi hívők ajándéka Pál Károly és Pelt Ilona a VMSZ választmányi tagja, illetve tartományi képviselője Ft. Verebélyi Árpád és Szungyi Károly, jubiláló lelkipásztorok

Emlékező szentmise a doroszlói Szűz Mária Kegyhelyen

A 10 évvel ezelőtt Topolyán pappá szentelt Ft. Verebélyi Árpád egy év után Doroszló és Gombos

egyházközösségének lelkipásztorává lett kinevezve. A jubileum alkalmából számos paptársa

közreműködésével 2015 július 6.-án ünnepi szentmisét tartottak Doroszlón a Szűz Mária Kegyhelyen. Az

ünnepi szentmisét a számos helybeli és gombosi hívők mellett, jelenlétével megtisztelte Pelt Ilona a

VMSZ Tartományi képviselője és Pál Károly a VMSZ Választmányi tagja, valamint Gellér Magdolna

doroszlói polgármestere.

Ft. Verebélyi Árpád megnyitó, s egyben üdvözlő beszédében megelégedéssel szólt az eltelt 10 évről. Az

elért sikerekért köszönetet mondott paptársainak, a szüleinek, s nem utolsó sorban a két falu hívőinek

akik igencsak hozzájárultak papi hivatásának sikeres megvalósitásához, az egyházi objektumok

A papságának 20.évét ünnepelő Szungyi Károly szónoki beszédéből azt is megtudhattuk, hogy mint

újmisés, 20 évvel ezelőtt a Szűz Anyánk születése napja alkalmából (szeptember 8.-án) ő volt az ünnepi

szentmise szónoka. Mint hangsúlyozta, nagyon megvolt hatódva, de mint azóta is, akkor i meghallotta

Isten hívó szavát. – Akkor és most is igent mondtunk, mert Őt akarjuk követni , és a ránk bízott

közösséget segíteni, bátorítani a legjobb belátásunk szerint. A Jó Isten segítségével igyekezni fogunk még

jobb papok lenni, amihez az önök segítő imája is hozzájárul. Ezért imádkozzanak a papokért.- mondotta

szentbeszéde végén Szungyi atya.

A szentmise keretében, aminek színvonalát erősitett a gombosi és a doroszlói énnekkar, Kámán Lenke

gombosi, valamit Lennert Móger Timea irodalmi összeállitással köszöntötte az ünnepelteket. Ft.

Verebélyi Atya utólagosan is mindenkinek köszönetet mondot, nagy tetszését fejezte ki, hogy a gombos

Mária lányok „népviseletben” vettek részt a szentmisén.

A jubileum alkalmából rendezett ünnepség a kegyhely udvarában agapéval végződött melynek

keretében ajándékokat adtak át Ft Verebélyi atyának. A doroszlói és gombosi hivők közös ajándéka egy a

Szűz Mária képével festett miseruha volt. A doroszlói Helyi Közösség ajándékcsomagját, Gellér Magdolna

elnökasszony adta át.

Dautbegovics Zoltán

Télapó a Holló Gazdaságon

telapoval

A doroszlói id. Holló Róbert, a Holló Gazdaság (Földművesszövetkezet, Sertés Farm,

Préselt tüzelőt készitő gyár) vezetője, három fiával Róberttal, Ronalddal és Rolanddal,

valamint a saját családjaik tagjaival immáron sokadik éve rendezik meg a munkásaik és

hozzátartozóik részére a Télapó várásával kapcsolatos ünnepséget. A felejthetetlen eseményre

az idén december 28.-án a helyi Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület

nagytermében került sor, közel 130 főnyi résztvevővel. A Télapó, az idős Holló házaspár

Róbert és Regina 5 unokája mellett még 32, összesen 37 gyermeknek örvendeztetett meg

ajándékcsomaggal, amelyet a gyerekekek repeső örömmel vettek át. Az ajándékozás után

következett a finom vacsora elfogyasztása, majd a gazdaság dolgozóinak egy-egy 2015-ös

hajtogatós falinaptárral és más egyébb szuvenér dolgokkal való megajándékozására, amelyet

id. Holló Róbert, adott át.

 

Dautbegovics Zoltán

Dávodon vendégeskedett a doroszlói Rokkantnyugdijas szervezet

A NYUG. DÁVODON Diósi J. 2.

Hétfőn, szeptember 29.-én Dávodon vendégeskedett a doroszlói Rokkantnyugdijasok szervezete. Mint Diósi Juliannától megtudtuk a dávodi Nyugdijas Klubbal immáron 5 éve tartanak fenn kapcsolatot. Évente tartanak baráti találkozást, ezuttal a dávodi rokonszervezet tavalyi Doroszlón tett látogatását viszonozták. A csoporttal 30-an (ebből heten Telecskáról) utaztak el, kombibuszokkal, illetve személyautókkal.

Német Jánosné Erzsike a Nyugdijas Klub elnökének élén nagy szeretettel fogadtak bennünket. A fogadáson többek között jelen volt Hirtenberg János Sándor dávodi polgármester. A szervezők nagyszerü kultúrális műsort rendeztek számunkra, majd finom vacsorával kedveskedtek. A baráti találkozó táncházzal fejeződött be. Igazán jól éreztük magunkat. A házigazdáktól azzal búcsúztunk, hogy jövőre szeretettel várjuk őket- mondotta Diósi Julianna elnök.

Dautbegovics Zoltán

a fotókat a dávodi Kiss Vigh Ibolya készitette.

A nyug. dávodon csoportkép 3