Erőszakmentes iskola

Forrás:MagyarSzó

A doroszlói Petőfi Sándor Általános Iskolában 2012 novemberében kezdődött meg az Erőszakmentes iskola programja, amit tegnap a diákok által bemutatott alkalmi műsor keretében mutattak be. Az alsósok és felsősök kétnyelvű fellépése egyaránt a barátságról, a szeretetről, önmaguk és diáktársaik megbecsüléséről szólt. A rendezvény végén protokollt írt alá az iskola, az Észak- és Nyugat-Bácskai Iskolaigazgatóság, a zombori Rendőr-igazgatóság és a doroszlói Helyi Közösség, annak szellemében, hogy a program során elért eredmények ne csak az iskolafalakon belül, hanem azokon kívül, a családban, a közösségben is érvényre jussanak.

Az Erőszakmentes iskola projekt menetét és eredményeit nem a vendégeket köszöntő Klem Valéria igazgatónő foglalta össze, hanem a tanulók ismertették magyar és szerb nyelven. A beszámolóból megtudhattuk, hogy munkacsoportokat alakítottak az erőszakkal kapcsolatos kérdések fölmérésére a diákok, a tanügyi dolgozók és az intézmény alkalmazottai között. Az ankét eredményeit bemutatták a szülői tanács és a tantestület előtt. Évfolyam-csapatokat szerveztek, amelyek sporttalálkozókon, rendezvényeken, humanitárius akciókban vettek részt, a konfliktusok megelőzése érdekében pedig műhelyfoglalkozásokat tartottak a diákoknak és a szülőknek egyaránt. A tegnapi program során egy szimulációs játék keretében mutatták be a diákok, hogyan is keletkezhet konfliktushelyzet, ki milyen pozícióba helyezkedik annak során, illetve miként lehet ezeket a szituációkat elkerülni, illetve megoldani.

– Nem lehetnek illúzióink, hogy ezzel a projekttel elejét vettük az iskolai erőszaknak, viszont lehetőséget teremtettünk a válsághelyzetek fölismerésére és lehetőségekre mutatunk rá, miként kezelhetők a problémák. Célunk, hogy ezeket a fölismeréseket diákjaink és szüleik odahaza, az utcán, a mindennapi élet során alkalmazzák – mondta Klem Valéria.

Borislav Staničkov, az iskolaigazgatóság vezetője ugyancsak azon a véleményen volt, hogy a projektek nem téphetik ki végérvényesen az erőszak gyökerét, viszont minden közösségben és minden iskolában szükség van az ilyen képzésekre és fölvilágosításra, mert a gyerekek gyakran nincsenek tudatában annak, hogy erőszakoskodnak a társaikkal, vagy képtelenek fölismerni az ellenük irányuló erőszakot, és leggyakrabban eltitkolják azt.

A rendőrség képviseletében Bosiljka Ostović-Pavičević örömét fejezte ki, hogy egy ilyen sikeres projektről éppen a Gyermekhét során számolhat be az iskola, illetve, hogy a rendőrség is részese lehetett egy ilyen közérdekű edukációs folyamatnak.

A doroszlói HK tanácselnök asszonya, Gellér Magdolna, ajándékkal kedveskedett az iskolának, és elégedettségének adott hangot, hogy az iskolában fölismerték az iskolai erőszak problémáját, és szakavatottan láttak hozzá annak megelőzéséhez, ami eleve kihat a faluközösségre is.

JJ.