Emlékező szentmise a doroszlói Szűz Mária Kegyhelyen
A 10 évvel ezelőtt Topolyán pappá szentelt Ft. Verebélyi Árpád egy év után Doroszló és Gombos
egyházközösségének lelkipásztorává lett kinevezve. A jubileum alkalmából számos paptársa
közreműködésével 2015 július 6.-án ünnepi szentmisét tartottak Doroszlón a Szűz Mária Kegyhelyen. Az
ünnepi szentmisét a számos helybeli és gombosi hívők mellett, jelenlétével megtisztelte Pelt Ilona a
VMSZ Tartományi képviselője és Pál Károly a VMSZ Választmányi tagja, valamint Gellér Magdolna
doroszlói polgármestere.
Ft. Verebélyi Árpád megnyitó, s egyben üdvözlő beszédében megelégedéssel szólt az eltelt 10 évről. Az
elért sikerekért köszönetet mondott paptársainak, a szüleinek, s nem utolsó sorban a két falu hívőinek
akik igencsak hozzájárultak papi hivatásának sikeres megvalósitásához, az egyházi objektumok
A papságának 20.évét ünnepelő Szungyi Károly szónoki beszédéből azt is megtudhattuk, hogy mint
újmisés, 20 évvel ezelőtt a Szűz Anyánk születése napja alkalmából (szeptember 8.-án) ő volt az ünnepi
szentmise szónoka. Mint hangsúlyozta, nagyon megvolt hatódva, de mint azóta is, akkor i meghallotta
Isten hívó szavát. – Akkor és most is igent mondtunk, mert Őt akarjuk követni , és a ránk bízott
közösséget segíteni, bátorítani a legjobb belátásunk szerint. A Jó Isten segítségével igyekezni fogunk még
jobb papok lenni, amihez az önök segítő imája is hozzájárul. Ezért imádkozzanak a papokért.- mondotta
szentbeszéde végén Szungyi atya.
A szentmise keretében, aminek színvonalát erősitett a gombosi és a doroszlói énnekkar, Kámán Lenke
gombosi, valamit Lennert Móger Timea irodalmi összeállitással köszöntötte az ünnepelteket. Ft.
Verebélyi Atya utólagosan is mindenkinek köszönetet mondot, nagy tetszését fejezte ki, hogy a gombos
Mária lányok „népviseletben” vettek részt a szentmisén.
A jubileum alkalmából rendezett ünnepség a kegyhely udvarában agapéval végződött melynek
keretében ajándékokat adtak át Ft Verebélyi atyának. A doroszlói és gombosi hivők közös ajándéka egy a
Szűz Mária képével festett miseruha volt. A doroszlói Helyi Közösség ajándékcsomagját, Gellér Magdolna
elnökasszony adta át.
Dautbegovics Zoltán